jó kormányzásüzleti környezetoktatásfoglalkoztatásroma integrációadózásszociálpolitika

A szakképzés szerepe az iskolai lemorzsolódás megfékezésében

A szakképzés a közoktatás azon ága, melyben Magyarországon és a legtöbb európai országban is a legnagyobb arányban morzsolódnak le diákok, képesítésük megszerzése előtt. Jelen kutatásunkban áttekintjük az elmúlt évek fontosabb szakpolitikai változásait a szakképzés területén a magyar kontextusban. Különös figyelmet fordítottunk azon módosításokra, melyek a lemorzsolódási trendeket érintik. A végső kutatási jelentés itt elérhető.

Az általános áttekintés mellett két olyan beavatkozást mutatunk be, mely sikeresen vezette vissza a lemorzsolódás veszélyével fenyegetett, vagy már lemorzsolódott diákokat az iskolai környezetbe. A Dobbantó és az Integrált Pedagógiai Rendszer dokumentáltan a leghatékonyabb olyan magyarországi projektek közé tartoznak, melyek egy sikeresebb iskolai pályafutáshoz segítették az érintett diákokat. Az ezekről szóló dokumentum itt elérhető.

Kutatásunk egy összeurópai projekt része, melynek célja a tagállamok szakpolitikai változásainak áttekintése, valamint a nemzeti szintű jógyakorlatok összegzése és azok alkalmazhatóságának elemzése. A projekt fő megrendelője a Cedefop (Centre for the Development of Vocational  Training). 

Projekt részletek
Megrendelő

Inner City Fund International (ICFI)

http://www.icfi.com/
Időtartam2015.05.01. - 2015.08.01.
Projektvezető Váradi Balázs