jó kormányzásüzleti környezetoktatásfoglalkoztatásroma integrációadózásszociálpolitika

Szociálisan kiegyensúlyozott óvodakörzetek kialakítását megalapozó kutatás Józsefvárosban

A Józsefvárosi oktatási esélyegyenlőségi program keretében a BI megalapozó kutatást készített a térbeli társadalmi egyenlőtlenségeket jobban figyelembe vevő, új beóvodázási körzetek kialakításához. 

Munkánk során, amennyire a rendelkezésre álló adatok engedték, tényalapú szociológiai-demográfiai-térinformatikai elemzést végeztünk azzal kapcsolatban, hogy a kerületben hol, hány és milyen szocio-ökonómiai hátterű gyermek lakik, majd ez alapján elkészítettünk egy sor, a beóvodázási körzetek igazságos átalakításához segítséget nyújtani hivatott térképet.

Az elsősorban a KSH népszámlálási és mikrocenzus-adatain alapuló, önkormányzati nyilvántartásokkal kiegészített kutatásunkat önkormányzati és más szakemberekkel folytatott interjúk is segítették. 

A BI egy 2021 nyarán elnyert második szerződés keretében új adatokkal teszi naprakésszé korábbi eredményeit, egyben igyekszik a reform jegyében megvalósuló integrációs intézkedések első hatásait is felmérni.

Projekt részletek

A BI a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat megbízásából végzi a megalapozó kutatást.

Megrendelő

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat

https://jozsefvaros.hu/
Időtartam2020.11.24. - 2022.12.31.
Projektvezető Váradi Balázs
Dokumentumok
tanulmány Szociálisan kiegyensúlyozott óvodakörzetek a Józsefvárosban
egyéb Józsefváros óvoda kapacitás
egyéb Józsefváros óvodákba járó gyerekek szociális státuszát mutató indikátorok
egyéb Józsefváros óvodákba járó gyerekek szociális státuszát mutató indikátorok (angolul)
egyéb Józsefváros óvodákba járó gyerekek szociális státuszát mutató indikátorok 2023