jó kormányzásüzleti környezetoktatásfoglalkoztatásroma integrációadózásszociálpolitika

Az életvitelszerű közterületen tartózkodás szabálysértési szankcionálásának közvetlen társadalmi költségeiről

Tanulmányunkban szakértői interjúk, adminisztratív adatok és a vonatkozó médiatartalmak elemzése révén azt vizsgáljuk, mekkorák a 2018 második félévében elfogadott törvény- és rendeletmódosítások után a közterületi életvitelszerű tartózkodás szabálysértési szankcionálásának közvetlen (adminisztratív) társadalmi költségei eljárásonként. Eredményeink legfőbb tanulsága, hogy a hajléktalanság szabálysértési szankcionálása, (morális, alapjogi és elemi közpolitikai kifogásokon túl) nem elhanyagolható társadalmi erőforrásokat emészt fel: becsléseink eljárásonként 46 ezer forinttól (legkonzervatívabb becslések, felmentés v. figyelmeztetés, mint a bíróság által megállapított szankció) 449 ezer forintig (felső becslések, és a maximális, 60 napos elzárás, mint szankció) terjednek. A Helsinki Bizottság a tanulmány alapján készített videója itt érhető el

A Helsinki Bizottságnak készült korábbi projektjeink során különböző szabálysértési tényállások üldözése (2016-ban), a fogvatartás (2014-ben) és az ENSZ kínzás elleni jegyzőkönyvének implementálásának (2012-ben) költségeit számoltuk ki. 

Projekt részletek

A tanulmány a Magyar Helsinki Bizottság megbízásából, annak szabálysértési tényállások dekriminalizálásával kapcsolatos programja keretében készült.

Megrendelő

Magyar Helsinki Bizottság

https://www.helsinki.hu/
Időtartam2018.12.08. - 2018.12.31.
Projektvezető Váradi Balázs
Dokumentumok
tanulmány Az életvitelszerű közterületen tartózkodás szabálysértési szankcionálásának társadalmi költségeiről