Mitől válhat hatékonyabbá a fogyatékossággal élő inaktív emberek munkapiaci (re)integrációját támogató szakpolitika?

Az EU tagországaiban nagyjából minden hatodik munkaképes korú ember valamilyen tartós betegséggel vagy fogyatékossággal él, ami megnehezíti az olyan hétköznapi tevékenységeik elvégzését, mint az öltözködés vagy az utazás. Bár nagy többségüknek nincs olyan súlyos fogyatékossága, ami lehetetlenné tenné a munkavégzést, az EU SILC 2019 évi adatai szerint közülük csak 55 százalék dolgozott, és 7 százalék keresett munkát. A nem dolgozók 36 százaléka szegénységben élt: a háztartás egy főre jutó jövedelme kevesebb volt, mint a medián 60 százaléka. Ahogy azt az EU 2021-ben közétett új stratégiája (Strategy for the Rights of Persons with Disabilities 2021-2030) is leszögezi, a megváltozott munkaképességű, de még aktív korú emberek számára a munkavállalás tudja legjobban biztosítani az anyagi függetlenséget és a társadalmi befogadást.

Hiába egyértelmű a cél, az elérése egyáltalán nem könnyű feladat. A megváltozott munkaképességű népesség foglalkoztatási rátája a 2011 és 2019 közötti években, amikor az EU legtöbb tagállamában virult a gazdaság és nőtt a foglalkoztatás, alig 5 százalékponttal emelkedett. Ez arra utal, hogy nem egyszerűen az alacsony kereslet, vagy a diszkrimináció, hanem mély szerkezeti okok akadályozzák a munkapiaci integráció javulását.

Az EASPD megrendelésére készített elemzésünkben azt találtuk, hogy az okok egy része a kínálati oldalon keresendő: az aktív korú, de nem dolgozó megváltozott munkaképességű népesség 96 százaléka a (munkakör átalakítással vagy segédeszközökkel adott esetben kompenzálható) fizikai vagy mentális akadályozottsága mellett más hátrányokkal is küzd: 39 százalékuknak nincs középfokú végzettsége és több mint egy éve nem dolgozott, 30 százalékuk több iskolát végzett ugyan de tartósan munkanélküli és elmúlt 54 éves. A 4 százalékot sem éri el azoknak az aránya, akik ilyen hátrányok nélkül indulnak neki az álláskeresésnek. Ezzel is magyarázható, hogy a megváltozott munkaképességű népesség foglalkoztatási rátája magasabb azokban az országokban, ahol a tartós munkanélkülieket segítő állami szolgáltatások fejlettek (mint a skandináv országokban) vagy ahol nagyobb a hátrányos helyzetű álláskeresőknek személyre szabott segítséget vagy önfoglalkoztatást biztosító kisvállalkozói szektor (például Cipruson).

Milyen szakpolitikai eszközökkel lehet mégis javítani a helyzeten? Mint láttuk, a munka nélkül töltött időszak elhúzódása az egyik fő akadály: a sikeresebben integráló országok ennek megelőzésére törekednek. Ott nagyobb a foglalkoztatottság, ahol célzottabbak a jóléti ellátások, és korán kezdődik a foglalkoztatási rehabilitáció. A megelőzést mellett azonban arra is szükség van, hogy a tartós munkanélküliek számára is elérhetők legyenek a jó minőségű rehabilitációs szolgáltatások, rugalmasabban lehessen kombinálni a rokkantság után járó pénzbeli ellátásokat a munkavégzéssel, és a munkáltatók is erősebb ösztönzést kapjanak (kvótát, bértámogatást, antidiszkriminációs tanácsadást) a befogadó munkahelyek kialakítására.

A BI a Fogyatékos Emberek Számára Szolgáltatást Nyújtó Szervezetek Európai Szövetsége (EASPD) által kiírt tenderen nyerte el a megbízást. A projekt során áttekintettük a meglévő szakirodalmat, elemeztük az egyéni szintű felmérések (főként az EU-SILC) adatait, és interjúkat készítettünk szakértőkkel és érdekelt felekkel, hogy meghatározzuk a fogyatékossággal élők munkaerő-piaci integrációjának fő akadályait. Az elemzést hat ország (Ausztria, Magyarország, Hollandia, Portugália, Svédország és az Egyesült Királyság) részletes esettanulmányai egészítették ki. A 2022 áprilisában közzétett (angol nyelvű) végleges jelentés szakpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg az új Európai Fogyatékosságügyi Stratégia jobb végrehajtása érdekében.

A Fogyatékos Emberek Számára Szolgáltatást Nyújtó Szervezetek Európai Szövetsége