Hogyan javíthatnák az önkormányzati vállalatok az átláthatóságukat?

2019.04.18.

Mind az önkormányzatok, mind az önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok esetében nagy különbségek figyelhetők meg az egyes honlapok információ-gazdagságában. Ahol az önkormányzat jobban figyel az információk megosztására, ott a helyi cégekről is többet tudhat meg az állampolgár.

Az online közzétett adatok és információk jó mutatói annak, hogy mennyire hatékonyan és milyen minőséggel végzik munkájukat az adott önkormányzatok és cégeik. Ez az összefüggés pedig fordítottan is igaz lehet: a szervezeti, gazdálkodási, működési adatok és információk közzétételének javítása része lehet annak a folyamatnak, mely a szervezetek hatékonyságát, szolgáltatásaik minőségének fejlesztését eredményezheti. 

A Budapest Intézet a CRCB-vel partnerségben folyó projektjének eredményei jól jelzik, milyen információk és dokumentumok közzétételével tudnák a helyi szereplők könnyen javítani átláthatóságukat – így például, vállalatvezetők önéletrajzának, szakmai tapasztalatainak ismertetésével, információk megosztásával a helyi vállalatok missziójáról, fő stratégiai céljairól, vagy éppen online is elérhető, közérdekű adatbázisokra való hivatkozások alkalmazásával (lsd Közbeszerzési Hatóság adatbázisára való linkelés az adott cég esetében). Helyi szerepőkkel folytatott konzultációk tapasztalata, hogy sok esetben nem a szándék, hanem a jó megoldások ismeretének hiánya, illetve a helyi, szervezeti kapacitások szűkössége magyarázza, hogy miért nem érhetők el bizonyos információk és dokumentumok a honlapokon. Van még mit tanulni a tekintetben is, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok adatait hogyan lehetne felhasználóbarát módon közzétenni. Ritka, hogy kereshető formátumban teszik elérhetővé a vállalati dokumentumokat, vagy hogy az adott cég teljes körűen ismertetné, hogy esetükben mely közzétételi kötelezettségek relevánsak és melyek nem azok, mert például nincs leányvállalata, vagy mert adott évben nem folytatott közbeszerzést és/vagy nem volt semmilyen állami adóforintból finanszírozott fejlesztési projektje. 

A helyi közzétételi gyakorlatok felmérésének eredményeit Reszkető Petra Edina mutatta be 2019 április 18-án az Európai Unió által finanszírozott Commonfare projekt keretében szervezett szakértői műhelyen.

A prezentáció itt  elérhető. A projektről bővebben itt olvashat.