Körkép a nem tanuló, nem dolgozó fiatalok itthoni helyzetéről

2021.11.22.

Magyarországon igen magas az inaktív fiatalok aránya, és az ő esélyeiket a munkapiaci beilleszkedésre a koronavírus-járvány csak tovább rontotta. Milyen intézkedések és programok segítik kifejezetten ezt a csoportot, és vajon eredményesek-e?

Az InterRegio Forum Egyesület és a Hétfa Kutatóintézet által 2021. november 17-én közösen megrendezett IPS4NEETS hibrid konferencia a magyar NTND (Nem Tanuló, Nem Dolgozó) fiatalok helyzetét járta körül, bemutatva néhány őket segítő szervezetet és támogatási programot, illetve ez utóbbiak értékelését.

Az esemény apropóját az adta, hogy az InterRegio Forum Egyesület mostanában fejezte be, a Hétfa Kutatóintézet pedig nemrégiben indította el a Norvég Alap által finanszírozott saját kutatását a tárgyban. Az IPS4NEETS zárókonferencia ugyanakkor arra is alkalmat kínált, hogy a NEET (Not in Education, Employment, or Training) fiatalok helyzete iránt érdeklődő kutatók, szakemberek és szakmai szervezetek megosszák egymással tudásukat és tapasztalataikat, ezzel is elősegítve a munkaerőpiacon és képzésen kívül rekedt fiatalok támogatását.

Az InterRegio Forum Egyesület partnerségével zajló Egyéni elhelyezés és támogatás a nem foglalkoztatott, oktatásban vagy képzésben nem részesülő ’NEET’ fiatalok számára az Oktatási Ifjúsági Technológiai Platformon keresztül nevű nemzetközi projekt fő célkitűzése, hogy az inaktív fiatalokkal foglalkozó tanácsadók a „Maturing Model” (MM) és az „Individual Placement and Support” (IPS) módszertanok elsajátításán keresztül fejlesszék szakmai kompetenciájukat, és ezáltal hatékonyabban tudják segíteni az érintetteket a nekik testreszabott megoldások megtalálásában.

A HÉTFA Kutatóintézet irányításával frissen elindult "Elveszett ezredfordulós generáció: Transznacionális kutatási hálózat a 25 év feletti NEET fiatalokat célzó kezdeményezések értékelésére" nemzetközi kutatás pedig a címében szereplő NEET korcsoportot célzó programok hatásvizsgálatát végzi majd.

Csillag Márton, a BI vezető kutatója a Youth Employment PartnerSHIP nemzetközi kutatás eddigi tanulságairól számolt be előadásában. Az álláskereső fiataloknak az Ifjúsági Garancia Program keretében felajánlott 90 napos munkatapasztalat-szerzési program kapcsán kiemelte, hogy bár az - különösen a közmunkához képest - pozitív hatású, a benne résztvevők között csak kisebb számban vannak jelen a támogatásra leginkább rászorulók. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a munkatapasztalat lejárta után csupán a résztvevők 40%-a maradt továbbra is ugyanannál a cégnél alkalmazásban, és sokan közülük a korábbi bérüknél alacsonyabb fizetést kaptak.

A teljes konferencia itt tekinthető meg.