Mind the Gap! – Regionális konferencia és workshop

Típus

Workshop

Dátum2019.10.30.
Részletek

2019. október 30-án Budapesten került sor a “Mind the Gap!” projekt regionális konferencia-workshopjára, amely egyben a 2019-ben véget érő projekt záróeseménye is volt.

A regionális konferencia a Budapest Intézet szervezésében került megrendezésre. A BI és magyarországi projekttársa, a Romaversitas mellett a bolgár konzorciumvezető Center for the Study of Democracy (CSD) és a World Without Borders (WWB), valamint a román Roma Entrepreneurship Development Initiative (REDI) és a Romanian Center for European Policies (CRPE) vettek még részt az eseményen.

A projekt a munkanélküli roma fiatalok Ifjúsági Garancia Programba való bekerülését vizsgálja a helyi IG-rendszerek működése szempontjából. A most megrendezett konferencia és workshop elsődlegesen azt a célt szolgálta, hogy sor kerüljön a projektpartnerek és a helyi érdekeltek tapasztalatainak, kutatási eredményeinek és jó gyakorlatainak interaktív megosztására, valamint a tanulságok levonására.

A találkozó lehetőséget nyújtott a bolgár, román és magyar roma fiatalok munkaerőpiaci beilleszkedését érintő közös és helyspecifikus kihívások bemutatására. Az interaktív workshop nemcsak a különböző IG-rendszerek működésének jobb megértését tették lehetővé a résztvevők számára, de azoknak a nemzeti szakpolitikai ajánlásoknak a kidolgozását is, amelyek a helyi civil szervezetek, szakpolitikai döntéshozók, illetve az adott Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatok képviselőinek részére segíthetik elő az IG-programok hatékonyabb lebonyolítását.

A lezáruló “Mind the gap!” projekt keretében nemzeti jelentések, politikai elemzések és ajánlások, valamint egy YG Útmutató és számos tájékoztató anyag kerültek kidolgozásra.

A projektről bővebben itt olvashat.

Helyszín
Felelős Reszkető Petra Edina