A közösségi lakhatás nem kerül többe – viszont élhetőbb

2014.02.20.

Magyarországon a fogyatékkal élő emberek töredéke fér hozzá a közösségi lakhatási ellátáshoz. Ez a kisközösségi lakhatási forma pedig nem csak emberközpontúságában, de költséghatékonyságában is felülmúlja a bentlakásos nagyintézményeket.

Magyarországon közel 100 000 értelmi fogyatékkal élő ember illetve pszichiátriai beteg él, legnagyobb részük családban, kb. negyedük nagyintézetekben, és töredékük kisebb közösségi lakásban. Scharle Ágota, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Bárczi-(gyógy)tea rendezvénysorozatának keretében arról tartott előadást, hogy milyen költsége lenne a nagyintézmények felszámolásának és az élhetőbb lakhatási formák kialakításának. A kis létszámú közösségi lakhatás csaknem azonos költségek mellett sokkal jobb életminőséget tud biztosítani a fogyatékkal élő emberek számára, mint a bentlakásos nagyintézetek. Maga az átállás azonban viszonylag nagy egyszeri költséggel jár és számos befolyásos szereplő (például a nagyintézmények vezetői, vagy a helyi polgármesterek) is ellenérdekelt benne. Érdemi változásra így csak akkor számíthatunk, ha a közbeszédben is nagyobb figyelmet kap a probléma.

Az előadásban közölt számítások a Budapest Intézet 2010-11 évi „Intézet helyett: a fogyatékos emberek ellátásának reformja” című kutatási projektjének eredményein alapultak.

 

Dokumentumok:
A kitalgolás költségei (prezentáció)