Hogyan segíthet az állam a járvány miatt állásukat elvesztőknek? - 444 podcast Scharle Ágotával
2020.12.02.
Az állásukat elvesztők és a pályakezdő fiatalok sikeres elhelyezkedése is nagyban függ attól, hogy az állam milyen képzési lehetőségeket tud biztosítani a válsághelyzetben.
A világ fejlettebb gazdaságaiban már jóval a koronavírus-járvány előtt kiépült a jó minőségű képzések, támogatási programok és pénzügyi ösztönzők jól működő rendszere, melyek most segíthetik a munkájukat elvesztőket és a cégeket az alkalmazkodásban, illetve a fiatal pályakezdőket az elhelyezkedésben. Magyarországon azonban, bár képzések és támogatások is vannak, hatékony rendszert a rendszerváltás óta sem sikerült felépíteni - erre a hiányra a járványhelyzet most újból felhívta a figyelmet.
A járvány első, tavaszi hulláma a pályakezdő fiatalokat érintette a legsúlyosabban, akik egyből többhónapos munkanélküliséggel kezdték pályafutásukat. Ennek pedig a későbbi egész pályájukra kiható negatív hatásai is lehetnek. Az Európai Unió éppen az ilyen károk megelőzése érdekében vezette be 2015-ben az Ifjúsági Garancia intézményét, amely minden tagországot arra kötelez, hogy valamiféle segítséget adjon a munkanélkülivé vált fiataloknak. A programot nagyrészt az EU finanszírozza, az már tagországi szinten dől el, hogy milyen tartalommal, milyen minőségben valósítják meg ezt az eszközt.
Scharle Ágota, a BI kutatója a 444.hu podcast sorozatának legújabb részében (20’40-től) arról beszél, hogy milyen természetű kihívásokat támaszt a válság a munkapiacon, és hogyan tudná segíteni az állam a cégek és álláskeresők alkalmazkodását a nehezen kiszámítható és gyorsan változó gazdasági helyzethez.