Szakértői bizottságoknak akkor van értelme, ha érdemi hatásuk van a kormányzati döntésekre

2016.05.23.

A Belügyminisztérium 2015-ben kutatókból és szakpolitikusokból álló munkacsoportot hozott létre a közfoglalkoztatás szakmai kereteinek kialakítására, de nem vonta be szakértőket a kapcsolódó döntések előkészítésébe.

Egy szakértői bizottság munkájának akkor van értelme, ha a döntéshozókkal párbeszédet folytat és valamilyen mértékben hatással van a kormányzati döntésekre. A BM Közfoglalkoztatási Munkacsoportja 2015 július 29-én alakult meg, mások mellett Scharle Ágota, a BI kutatója részvételével. A Belügyminisztérium honlapján közzétett ismertető szerint feladata többek között a „közfoglalkoztatás-tervezés, - irányítás és - fejlesztés elméleti, szakmai kereteinek kialakítása”, ezen belül például a “fejlesztésre vonatkozó javaslatok és a hasznosnak ítélt célkitűzések megfogalmazása az előzőleg kialakított szakmai koncepció és az érvényes kormányzati stratégia összevetésével.”

A megalakulása óta eltelt idő alatt a munkacsoport összeállította a hiánypótló kutatások listáját, és közreműködött egy helyzetkép véleményezésében illetve egy a tárca által megtervezett konferencia lebonyolításában. Az ennek során megfogalmazott kritikus észrevételeire a tárca döntéshozóitól nem kapott érdemi visszajelzést. Nem vett részt sem a 2015 őszén közzétett, "A közfoglalkoztatás főbb prioritásai 2015. évben, a 2016. évi tervezés alapelvei" című kormányzati dokumentum, sem a 2016 februárjában elfogadott a közfoglalkoztatás 2016. évi céljairól szóló 1040/2016. kormányhatározat előkészítésében.

Mindeközben a magyar kormány tavaly 270 Mrd, idén 340 Mrd forintot tervezett és tervez elkölteni a közfoglalkoztatási programokra, azaz több mint négyszer annyit, mint 2011-ben és töbszörösét annak a keretnek, amelyet a jóval eredményesebben működő aktív munkaerőpiaci programokra biztosít. A meglévő kutatások (pl. Scharle et al, vagy Cseres és Molnár) és monitoring adatok alapján viszont egyértelműen megállapítható, hogy a tömeges közfoglalkoztatás sem közép, sem hosszútávon nem képes csökkenteni a munkanélküliséget és a szegénységet, és a helyi fejlesztések finanszírozásának sem biztosít hatékony kereteket.

A kormányzati tervekből világosan látszik, hogy a döntéshozók sem ezeket a kutatásokat, sem a szakértői bizottság véleményét nem veszik figyelembe. Scharle Ágota ezért 2016 május 23-án lemondott a bizottsági tagságáról.