Gyakrabban megyünk-e orvoshoz, ha közelebb a rendelő?

2015.05.19.

Vajon az EU-pénzből a hátrányos helyzetű kistérségekben létrehozott szakrendelők felállítása eredményeképp többször és többen mennek-e orvoshoz? A BI tanulmánya most jelent meg a Health Economics-ban.

2010 és 2012 között EU-s támogatásból új járóbeteg-szakellátó központokat létesítettek húsz, ilyen kapacitással korábban nem rendelkező magyarországi kistérségben. Ezt a kvázi-kísérletet használta fel Elek Péter, Váradi Balázs és Varga Márton a BI-nek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek készült értékelése során egyéni szintű paneladatokra támaszkodva annak megbecslésére, hogy a földrajzi hozzáférhetőség miként befolyásolta a járóbeteg-szakellátás igénybevételét.

A Health Economics c. folyóiratban most publikált eredményeik szerint a fejlesztések hatására az esetszám 24–27 százalékkal emelkedett; orvosszakmánkénti becsléseik azt mutatták, hogy a legközelebbi szakellátó elérési idejének egy perccel való csökkenése az orvos-beteg találkozások számát például a belgyógyászatban 0,9 százalékkal, a reumatológiában pedig 3,1 százalékkal növelte meg. A tanulmány utolsó, előfizetés nélkül is elérhető műhelytanulmány-változata innen letölthető.