BI vélemény a csana helyett minibölcsőde tervéről

2015.10.21.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma jogszabálytervezetet tett közzé, amely szerint a családi napközi, mint ellátási forma 2017 január elsejével (azaz alig több, mint 1 év múlva) megszűnik, a települési önkormányzatok viszont több ösztönzést kapnak arra, hogy a 3 év alatti gyermekek napközbeni ellátását biztosítsák. Ezt segítendő, a korábbinál egyszerűbb feltételekkel, ún mini-bölcsődéket hozhatnak létre.  

A tervezetet 2015. október 19-én tette közzé a szaktárca és október 21-i határidőt szabott a véleményezésre. Ez a három nap érdemi véleményezésre, így például a feltételezett foglalkoztatási és költségvetési hatások helytállóságának ellenőrzésére nem elegendő, így az alábbiakban csak néhány, a tervezet gyors áttekintése alapján felmerült észrevételt tudunk megfogalmazni. Véleményünket eljuttattuk a szaktárcához és egyúttal javasoltuk, hogy legközelebb a nemzetközi jó gyakorlatnak (illetve az uniós ajánlásnak) megfelelő, legalább négy hetes határidőt szabjon.

Dokumentumok:
A Budapest Intézet észrevételei a tervezetről