jó kormányzásüzleti környezetoktatásfoglalkoztatásroma integrációadózásszociálpolitika

A Polgár Alapítvány az Esélyekért Ügykoalíció Pilot Programjának értékelése

A megbízás keretében a BI a Polgár Alapítvány az Esélyekért által kidolgozott és megvalósított Ügykoalíció Program 2018-2021 közötti pilot időszakát tekintette át és értékelte.

A roma önszerveződő kezdeményezések (ezen belül is hangsúlyosan a roma érdekérvényesítés) támogatását, valamint az ebben érdekelt szervezetek közötti együttműködés erősítését célzó Ügykoalíció Programban képzéseket tartottak, egyéni mentorálást biztosítottak, helyi fejlesztéseket támogattak, illetve egy országos kampányt indítottak, mely az áramszegénység kihívásaira hívta fel a figyelmet.

Az értékelés dokumentum-elemzésre, résztvevői és szakértői interjúkra, valamint a résztvevők körében lefolytatott anonim, online kérdőívezésre támaszkodott.

A BI az értékelést záró stratégiai és programmenedzsment ajánlásait a megrendelővel közös, részvételi módszerekre építő workshop keretében véglegesítette.

Projekt részletek

A BI az Ügykoalíció Pilot Program értékelését a Polgár Alapítvány az Esélyekért megbízásából készítette.

Megrendelő

Polgár Alapítvány az Esélyekért

https://polgaralapitvany.hu/
Időtartam2021.05.15. - 2021.09.15.
Projektvezető Váradi Balázs
Dokumentumok
összefoglaló A Polgár Alapítvány az Esélyekért Ügykoalíció Pilot Programjának értékelése - vezetői összefoglaló